Belépünk egy történetbe, amelyről nem tudjuk, ki írja. Géczi írja-e, vagy megíródott másfélezer évvel ezelőtt Romanosz által vagy Prokopiosz által. És nem tudjuk azt se még a Tiltott Ábrázolások Könyvében, hogy majd az Anekdotában tovább haladunk a történetben, és visszatér Romanosz, hogy ily módon tovább éljen a történet és hőse, s bár az eredeti kéziratot az éjszakai démon eltüntette, „egy másik ember kezenyomát viselő textus” formájában mégis összetalálkozhatunk vele, római és bizánci történetek összefüggőláncának mentén, áthallásokkal minden korra, így a miénkre is.
Végigkísérhetjük a bizánci birodalom hanyatlását. Leckét vehetünk történelemből, nem a hitelesség tekintetében – de hát mi is lehetne hiteles, mely ismert változata a múlt elmesélésének –, hanem az emberi nem és az uralkodói hatalom jellem(g)éről. És a múlandóságról, az idő végtelenségéről és a pillanat efemer voltáról, a társadalmi zűrzavar elszabadulásáról (II/7. rész). A történetíró talán örökösen hazudik, ám a történet maga, amit elmesél, azaz a társadalomrajz, igaz.
Tovább: Irodalmi Jelen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése