2009. augusztus 24., hétfő

Nagykároly 2009

Ebben az évben mindössze egy napra tudtam elmenni a nagykárolyi művésztelepre, a kiállításmegnyitó napján. Jó volt együtt lenni a barátokkal.
Íme a "női szakasz":



Nagykároly 2009

A Nagykárolyi művésztelep (D. Fleiss & East West Artists) kiállításán a szatmárnémeti művészeti múzeumban két elektrográfiával szerepelek. Közülük az egyiket tehetséges szegény gyerekek számára bukaresti aukción adják majd el.

Nemzetközi művésztelepeken Lengyelországban

Lecznában és Radzyn Podlaskiban összesen három hetet töltöttem, sokat tudtam dolgozni. Ezek a képek ott készültek:


XIV. Micul Prinţ (Kis herceg) kiállítás

Szatmárnémetiben, a művészeti múzeumban a Micul Prinţ (Kis herceg) kiállításon az Elszállt, angyalszárnyon c. képpel szerepeltem (a megnyitó 2009. május 14-én volt, a kép a múzeum gyűjteményébe került):

2009. június 27., szombat

VII. Arnolfini Mini[e]MailArt

Az Arnolfini Archívum Mini[e]MailArt projektjének legújabb fordulójára, amelynek címe, Közönséges gombok, az alábbi munkát küldtem:

Látogatás a Hajdúhadházi Nemzetközi Alkotótáborban

2009. június 16-án meglátogattam a Hajdúhadházi Nemzetközi Alkotótábort (IV. Hajdúhadházi Nemzetközi Művésztelep „In Memoriam Égerházi Imre”), ahol egyéb elfoglaltságaim miatt a munkában nem tudtam részt venni. A délután jó hangulatban telt el, barátok társaságában. A telepvezető, Szabó Zsuzsa levetítette a tavalyi tábor fotóanyagát.


A képen balról jobbra: Gyurkovics Hunor (Szabadka, Szerbia), Mitrik, Maria (Ungvár, Ukrajna), Michalska, Agneszka (Kazimiers Dolny, Lengyelország), Lakoma Krausova, Ludmila (Michalovce, Szlovákia), Babinec, Jozef (Ungvár, Ukrajna), Láng Eszter (vendég, Debrecen) és Hunyadi László (Marosvásárhely, Románia).

2009. június 16., kedd

IconData 2009 – Global Virtual Museum Presentation

Az idei Icondatára meghívást kaptam a Krakkói Triennálé elnökétől:
"Dear Eszter Láng

We are starting soon the next edition of IconData
IconData 2009 – global virtual museum of contemporary graphic art.
This program is becoming more and more important informational platform about best printmaking artists, who were personally invited to it. As we hear from many people, it serves well to many curators and organizers of print exhibitions. Also, thanks to continuously participating artists, who build up large collections of their works, IconData acts as a one of its kind “memory directory”.

You have donated your work(s) from last Triennial Krakow 2006. We would like to thank you one more time for that gesture and invite you to participate free of charge in the upcoming edition. You can send 4 works to the Main Presentation. Additionally you are granted free of charge entry to the competition of the International Print Triennial – Krakow 2009.

We would be very happy if you decide to accept our invitation. Please send us short reply.

We are sending you participation conditions and order form in the attachment.

Best regards

Witold Skulicz
SMTG President"

Amsterdam I-IV. c. sorozatomat küldtem el, megtekinthető az Icondata honlapján, a nevemre rákeresve.

Pasztellfestők Egyesületének kiállítása a Duna Galériában

A Pasztellfestők Egyesületének kiállításán Budapesten, a Magyar Alkotóművészek Egyesületének Duna Galériájában 2009. június 3-án megnyílt kiállításán két munkával szerepelek. A kiállítás június 21-ig látogatható. Íme az egyik:

Hortobágyi anziksz II., 2007, pasztell, 65x50 cm

Pasztellfestők Egyesületének kiállítása Miskolcon

2009. április 3-án pénteken l5 órakor nyílt Miskolcon, a Szőnyi István Teremben a Pasztellfestők Egyesületének kiállítása. Két munkával szerepeltem: Variáció égre és tengerre I. és II.
Az egyik:

2009. június 1., hétfő

Tizenegyedik Arnolfini Találkozó




Szigetszentmiklóson, a 11. Arnolfini Találkozón 2009. május 23-án megnyitottam Torma Cauli László kiállítását. Az eseményről Torma Cauli honlapján a 2009. május 25-iki bejegyzésben, bővebben később, az Arnolfini Archivum honlapján lehet olvasni.

Torma Cauli Lászlótól gyönyörű, minuciózus kis munkát kaptam ajándékul:
















A fotókat Torma Galina készítette.

Torok Sándor emlékkiállítása Szabadkán


A szabadkai Városi Múzeumban 2009. május 16-án megnyílt elhunyt férjem, Torok Sándor emlékkiállítása.
A kiállítást Ninkovné Kovacsev Olga rendezte a vajdasági közgyűjteményekben fellelhető 129 darabból álló anyagból válogatva, amelyek katalógusban is dokumentálásra kerültek.
A tárlatot este 6-kor, a Múzeumok éjszakája nyitóeseményeként Szombathy Bálint Munkácsy-díjas képzőművész, művészeti író nyitotta meg.

Részlet a megnyitóból:
"Torok Sándor opusa alapjaiban értelmezte át a vajdasági rajz- és festőművészet koncepcióját, gyökeresen befolyásolva szereplőinek esztétikai és ideológiai szemléletét. Művész számára teljesítményével szembesülni annyit jelentett, mint átértékelni a saját produkciót, valamint mindazt, amit eme tájon az ideig a művészet nevében létrehoztak. Torok Sándor eme felbecsülhetetlen érdemét, amelynek értelmében átértékelte nemcsak saját, hanem egy egész kulturális szféra szemléletét és életérzését, ez alkalommal több, mint értékelnünk ildomos. Munkássága majdan megkapja méltó helyét a volt Jugoszlávia modernitás jegyében fogant második világháború utáni képzőművészetében. Ennek éljük most első pillanatát."

Szombathy Bálint

2009. május 1., péntek

Szakrális terek

Kolozsváron, az ERDÉLYI MAGYAR MŰVÉSZPEDAGÓGUSOK EGYESÜLETE által rendezett "Szakrális terek - in memoriam Szabó Vilmos" című tárlaton 2009. április 23-tól május 23-ig két munkámmal szerepelek. Íme az egyik:



Solute XLII, 2006 CAD 5/6 11,5x10 cm

Bevezetés Géczi János művéhez

Az Irodalmi Jelen felkérésére bevezetést írtam Géczi János Tiltott Ábrázolások Könyve - Anekdota c. művének 11. fejezetéhez:

Belépünk egy történetbe, amelyről nem tudjuk, ki írja. Géczi írja-e, vagy megíródott másfélezer évvel ezelőtt Romanosz által vagy Prokopiosz által. És nem tudjuk azt se még a Tiltott Ábrázolások Könyvében, hogy majd az Anekdotában tovább haladunk a történetben, és visszatér Romanosz, hogy ily módon tovább éljen a történet és hőse, s bár az eredeti kéziratot az éjszakai démon eltüntette, „egy másik ember kezenyomát viselő textus” formájában mégis összetalálkozhatunk vele, római és bizánci történetek összefüggőláncának mentén, áthallásokkal minden korra, így a miénkre is.

Végigkísérhetjük a bizánci birodalom hanyatlását. Leckét vehetünk történelemből, nem a hitelesség tekintetében – de hát mi is lehetne hiteles, mely ismert változata a múlt elmesélésének –, hanem az emberi nem és az uralkodói hatalom jellem(g)éről. És a múlandóságról, az idő végtelenségéről és a pillanat efemer voltáról, a társadalmi zűrzavar elszabadulásáról (II/7. rész). A történetíró talán örökösen hazudik, ám a történet maga, amit elmesél, azaz a társadalomrajz, igaz.

Tovább: Irodalmi Jelen

Torok-kiállítás Zentán

2009. április 17-én, pénteken este 6-kor ünnepélyes tárlatmegnyitót tartottak Zentán, a Városi Múzeumban a vajdasági közgyűjteményekben fellelhető Torok Sándor-művekből. Az anyagot válogatta és a kiállítást rendezte Ninkovné Kovacsev Olga, a szabadkai Városi Múzeum művészettörténésze, aki a szabadkai Városi Múzeum által az eseményre megjelentetett katalógus anyagát összegyűjtötte és feldolgozta. A katalógus, amely számbaveszi a bácskossuthfalvai Torok-ajándékgyűjtemény, a zentai Tóth József Alapítvány gyűjteménye valamint a Zentai Városi Múzeum, az Óbecsi Városi Múzeum, az Écskai Művésztelep Kortárs Képtára (Nagybecskerek), a Szabadkai Városi Múzeum, a szabadkai Képzőművészeti Találkozó Modern Galériája, valamint az újvidéki Vajdasági Kortárs Képzőművészeti Múzeum állományában fellelhető , összesen 131 Torok-művet, a Tartományi Oktatási és Művelődési Titkárság támogatásával jelent meg.









Torok Sándor: Deus ex machina III., 1971, pasztell, 70x50 cm.
(Tót József Alapítvány, Városi Múzeum, Zenta)



A kiállítást Gyurkovics Hunor nyitotta meg. A tárlat 2009. május 13-ig látogatható. 2009. május 13tól június 13-ig a kiállításnak (a zentai anyagot további művekkel kibővítve) a szabadkai Városi Múzeum ad otthont.

2009. március 24., kedd

Transcultural Exchange (Boston, USA) programja

A Transcultural Exchange (Boston, USA) által tavaly meghirdetett pályázatot Gisela Engert frankfurti festőművésszel közösen elnyertük. A benyújtott programunknak megfelelően egy éven át, havonta készítettünk egy-egy képet, azt beszkennelve átküldtük egymásnak, hogy annak hatása alatt készítsük el a következő hónap munkáját. Most letelt az egy esztendő. A két párhuzamos sorozat a neten már látható. A munkák kiállításra kerülnek Bostonban, Frankfurtban és Debrecenben. Íme egy képem a tizenkettőből (December):

II. Országos VÍZ ÉS ÉLET Képzőművészeti Biennálé

Megérkezett a II. Országos VÍZ ÉS ÉLET Képzőművészeti Biennálé meghívója Bajáról. Megnyitó 2009. március 26, 14 óra, helyszín Eötvös József Főiskola Konferenciaközpont és Aula (Bajcsy-Zsilinszky út 14). Május 4-ig tekinthető meg, 10-17 óra között. Egy munkát küldtem, címe: Vízparti táj holdfényben. Pasztell, 65x50 cm, tavaly festettem, a vámospércsi női művésztelepen.


Debreceni Tavaszi Tárlat

A XVIII. Debreceni Tavaszi Tárlat megnyitásával vette kezdetét a Debreceni Tavaszi Fesztivál. Helyszíne a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs-kiállítóterme. Debrecen és Hajdú-Bihar megye hivatásos képzőművészei állítanak ki. A tárlatot Halász János, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke, Debrecen alpolgármestere, valamint Szepes Hédi, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Művészeti főosztályának vezető főtanácsosa nyitotta meg. A hagyományoknak megfelelően a Tárlat egy hónapon át (március 15.-április 15.) várja a művészetkedvelő közönséget. A kiállításon szereplő munkám címe: Figurális (pasztell, 65x50 cm). 2008 nyarán festettem a lecznai művésztelepen, Lengyelországban.


2009. február 19., csütörtök

Az Arnolfini V. MiniMailArt kiállításra küldött munkám

Az alábbi munkámmal vettem részt az Arnolfini Archívum Mini[e]MailArt projektjének legújabb, Páratlan számok című fordulójában.


2009. február 8., vasárnap

Visszaemlékezés a nagykárolyi művésztelepre

Tavaly augusztusban nem tudtam eleget tenni a nagykárolyi művésztelepre szóló meghívásnak, mert egy időben tartották szülőfalum, Korond 675 éves évfordulójának ünneplésével. Így csak látogatóba mentem két napra. Ottjártamkor mégis készítettem egy munkát, a címe: Akarsz egy pofont? Kb. 55x80 cm-es léckeretet vászoncsíkokkal burkoltam, és festékfoltos vászoncsíkokat feszítettem a lécek közé, illetve lógattem le a felső, vízszintes oldalról. Szerepeltem vele a művésztelep augusztus 8 - szeptember 3. között megrendezett kiállításán, a Szatmár megyei múzeumban. Íme:



Korond első írásos említésének 675 éves évfordulója alkalmából 2008. augusztus 7-én képzőművészeti tárlat nyílt a helyi Firtos Művelődési Egylet kiállító termében az új művelődési otthonban Benczédi Sándor, Józsa Judit, Kedei Zoltán, Láng Eszter, Páll Lajos, Tóth Ferenc, Venczel Árpád és Vinczeffy László munkáiból. A kiállítást Gáspár Sándor műkritikus méltatta. Október 1-ig naponta volt megtekinthető.
Kiállított munkáim:

Lecznában süt a nap II., 2006, pasztell, 65x50 cm
Hajnal Lecznában, 2006, pasztell, 65x50 cm
Transformationes I., 2006, pasztell, 65x50 cm
Transformationes II., 2006, pasztell, 65x50 cm